Hírek

Rekord létszám a 2023-as Kadét Kupán

Soha korábban ennyi indulója nem volt a kadétoknak szervezett akadályfutó versenynek, mint idén. 2023 május 26-án, pénteken, ugyanis harminchét középiskola 656 tanulója vett részt Bánkon a honvéd kadétok OCR akadályfutó-versenyén. Az ifjú kadétoknak a természetes akadályokon kívűl a Running Warriors épített akadályait kellett legyőzniük.

„Akár katonai, akár rendészeti, akár bármilyen más hivatást választotok, meg fogjátok állni a helyeteket, hiszen ilyen küzdelmek közepette nem átlagos képességű gyerekek és fiatalok lesztek; a belső önismereti képességetek fejlődik, az akaraterőtök és a fizikai állapototok erősödik” – fogalmazott Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke a résztvevőkhöz szólva, hozzátéve: folyamatos próbatételek lesznek az életben, amelyekre az ilyen versenyek is segítenek felkészülni.

Kapcsolódó tartalmak