509 fiatal nevezett be a Honvédelmi Sportszövetség által szervezett 2022-es Kadét Kupára, ami május 27-én Bánkon került megrendezésre és, ahol az akadályokat ezúttal is a Running Warriors biztosította. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag megduplázódott a résztvevők száma tavalyhoz képest. Az idő ragyogó, a kadétok pedig fantasztikusak voltak, az OCR Sport jövője biztosítottnak látszik!
Kapcsolódó tartalmak
Scooter és RUNNING WARRIORS az EFOTT-on
FacebookTwitter2021-ben az EFOTT-on nem csak bulizni lehetett, (például Scooter-re) hanem kipróbálni a RUNNING WARRIORS akadályokat is, így az augusztus 11-15 között, a Velencei-tó partján megrendezett fesztiválon számtalan fiatal ismerkedett meg az OCR sportággal.
Megállapodás a Running Warriors akadályok romániai forgalmazásáról
FacebookTwitter A Running Warriors a napokban megállapodást írt alá a CS OCR Sport-tal a saját tervezésű, egyedi OCR akadályainak kizárólagos romániai forgalmazásáról, illetve Románia területén a Running Warriors akadályok felhasználásával OCR versenyek szervezésének jogáról. A megállapodás eredményeként továbbá a Running Warriors akadályok a jövőben elérhetővé válnak a Román OCR Szövetség által szervezett versenyekhez is.
Rekord létszám a 2023-as Kadét Kupán
FacebookTwitterSoha korábban ennyi indulója nem volt a kadétoknak szervezett akadályfutó versenynek, mint idén. 2023 május 26-án, pénteken, ugyanis harminchét középiskola 656 tanulója vett részt Bánkon a honvéd kadétok OCR akadályfutó-versenyén. Az ifjú kadétoknak a természetes akadályokon kívűl a Running Warriors épített akadályait kellett legyőzniük. „Akár katonai, akár rendészeti, akár bármilyen más hivatást választotok, meg fogjátok…
Ötezer méteren huszonkét akadály
FacebookTwitter2021 július 23-án Szentesen, a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezredének gyakorlóterén rendezték meg az OCR Országos Terepakdályfutó Bajnokságot. Az OCR akadályokat a Running Warriors biztosította.
OCR100 sprint verseny először Magyarországon
FacebookTwitterKözel százan vettek részt az első magyarországi OCR100 sprint versenyen 2021. szeptember 11-én Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn. Az OCR100 sprint futamot a Running Warriors szervezte, míg a helyszínt az Extreme Trail csapata biztosította, amit ezúton is köszönünk. Bízunk benne, hogy a sikeres bemutatkozó verseny után a jövőben egyre több résztvevővel fognak zajlani a hazai OCR100 futamok. OCR100 sprint…
A Running Warriors átlépte a hátárt: irány Európa!
FacebookTwitterMár külföldön is megkezdte hódító útját a Running Warriors terep-akadályfutó verseny, amely nyolcadik éve állít profi akadályaival jelentős kihívást a sportág szerelmesei elé. A versenysorozat évről évre lehetőséget ad a megmérettetésre nem csak a profi versenyzőknek, de azoknak is, akik aktuális erőnlétüket szeretnék ily módon próbára tenni. A brand népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint…

































